Persze, hogy akkor nem értettem, de mostmár értem. Tudom, hogy akkor azokkal a félmondatokkal mit akartál mondani. Értem, hogy az nemcsak rám vonatkozott. Talán mostmár Te is érted, hogy miért reagáltam úgy. :( Szégyenlem magam miatta nagyon. Úgy szeretnék leülni melléd és elmondani. Elmondani mindazt, amit gondolok. Folyamatosan csak arra tudok gondolni, hogy annyira szeretnék köszönetet mondani. A szemedbe nézni és azt mondani, hogy KÖSZÖNÖM! Buta dolog, de folyton a Sorsunkon gondolkodom. Hogy mennyire átélem én is ugyanazokat a dolgokat, amiket Te...
"Azt nehéz valahogy felfogni ebben az egészben, hogy amikor már próbálod jól érezni magad, akkor csap le valami, vagy valaki a múltból és vadul magyarázkodni kezd"
Hát tessék, megkaptam én is. De számomra ennyi. Csak ezt az említést érdemelte.
"...Na itt azóta bagózik mindenki. Én is. Egyébként meg én is utálom, de a hangulatát semmi, de semmi nem tudja utánozni."
8 év után megint! De csak a hangulatáért...
"...Jelentem folytatom a küldetést egyedül."
Igen, csak az emberek között lehetünk magányosak. A munkám miatt sokan ismernek, de mégis annyira egyedül vagyok... A legjobban az hiányzik, hogy ha valami történik, azt nem tudom megosztani senkivel. Nem tudom elmondani a örömömet, bánatomat. Nem tudom megmutatni senkinek, hogy épp mit "alkottam". Marad minden magamnak. Senki nem mondja, hogy ezt nem úgy kellene, senki nem szól rám, ha hülye vagyok, senkitől nem kérhetek tanácsot, hogy most ezt éppen hogyan kellene. Rengeteg új és mégújabb ötletem van, amit talán megvalósíthatok. De mégis jó lenne, ha nem egyedül kellene csinálnom. Sokkal nagyobb örömet jelentene. Sokat dolgozom, van olyan nap, hogy csak pár órát alszom. Most érzem, hogy kiégtem... Balaton Sound, fesztiválok, nyaralásra készülő emberek, kikapcsolódás, pihenés... Ilyenekben nem lesz részem... Pedig jó lenne valami, ami kicsit feltölt. A munka sem úgy megy, ahogy kellene, most csak megszokásból csinálom. Néha, amikor már nem bírom tovább és csak úgy céltalanul kocsikázok, az nagyon megnyugtat.
Viszont tanultam egy csomó dolgot! Aminek nagyon örülök. Főleg az autóval kapcsolatban. Olyanokat, hogy mit hol kell megnézni, leellnőrizni, utánna tölteni. Igen, ezeket is meg kell tanulnom! Kapott a kisautóm új "lámpásokat" előre és most olyan szépen világítanak. :) Az egyetlen örömöm mostanában... Imádom a kisautómat!
Köszönöm B, hogy hoztad azt a tömítőt, már azt is tudom, hogy ha esetleg erre lenne szükségem, hogyan kell használni...
Jó, mert az soha nem okozott problémát, ha valamilyen műszaki eszközt kellett vennem, a navigációs rendszerek területén is már kezdek otthonosan mozogni.
Csapongok egy kicsit, de most jutott eszembe: nagyon régi vágyam, hogy találkozhassak, beszélgethessek Zsédával. Egy iskolába jártunk, sőőőt...
"Most megint nem tudok aludni, de legalább gondolkodom. Ez sem elveszett idő."
Hiányoznak a beszélgetések. Nagyon! Igazából nem is értem, hogy miért nem? Semmi olyan dolog nem történt, ami haragra vagy neheztelésre adhatna okot. Sőőőt! Istenem, annyira szeretnék köszönetet mondani. De nem merek! Fééélek!!!
Pedig annyira szeretném ismét tudni, hogy miképp éled a mindennapokat, az olyan apró dolgokat, hogy Cs. mikor bandázik, hogy mikor mész a kisboltba, hogy az édes kis K.-nak épp milyen zenét kell hallgatnia... Annyira hiányzik!
Folyton felteszem a kérdést magamnak, hogy miért is nem beszélünk?
