Hát itt vagyok. Ez érdekes. Soha nem gondoltam volna, hogy egyszer én is itt fogom közzétenni a gondoltaimat. Valahol az elején kellene kezdenem, de már nem is tudom, hol az eleje... Mikor is kezdődött? Nagyon vissza kell mennem az időben, hogy el tudjam kezdeni... Azt hiszem elég régre... Hogy mi vitt rá? Kellett hozzá egy pasi, kellett hozzá 10 év, kellett hozzá egy válás..
Hiszek benne, hogy nem minden dolgot kell érteni, magyarázatot keresni rá, hiszek abban, hogy mindennek oka van és hiszek abban, hogy mindenre választ fogunk kapni. Csak idő kérdése... És hiszek abban, hogy vannak csodák!
Most döbbentem rá, hogy az utolsó évben mindegyikőnk élte a saját életét, élünk egymás mellett házasságban. Éreztem és tudtam, hogy ez így nem jó. :( Mindketten tudtuk! Sokszor mondtam is, de semmi reakció. Mindig kértem, hogy beszéljünk róla, de hiába. Nagyon sokat voltam egyedül. Hihetetlen sokat! Fogalmazhatunk úgy is, hogy mindig... :( Évek óta.
Nagyon sokat dolgoztam és pár dolgot elértem a napi küzdelmeimmel a napi harcokkal... DE semmit nem magamért tettem, csak is kettőnkért. Mindig jött velem, de egy idő után éreztem, hogy csak kényszerből teszi, nem okoz neki örömet.
Amikor tavaly egy hazai együttes születésnapi bulijába voltunk hivatalosak és Ő azt mondta, hogy nem kísér el, akkor érzetem először, hogy nem igazán a társam... Nagyon fontos lett volna, hogy ott legyünk, ott volt a média, ott voltak a termékeim, hónapokkal előtte leegyeztettünk mindent... Nélküle én sem mentem. Pedig annyira meg akartam osztani vele mindent! A gondolataimat, a gondjaimat, az érzéseimet, az örömömet, de nem engedte.... nem volt rá kíváncsi.... neki "más" volt fontosabb.
Sokat sírtam... ott és akkor, mikor senki nem látott. Csak Ő... de soha nem kérdezte meg, hogy miért??? Közönyösen rámnézett, becsukta az ajtót és ezzel el volt intézve a részéről. Azt akartam, hogy fogyjanak már el a könnyeim!!! De sosem fogytak el...Összecsomagoltam és elmentem. Nem bírtam tovább. De kért mégegy esélyt...Persze, hogy adtam! Hisz nagyon szerettem. Az év végén elmentünk egy wellness hétvégére. De ma már tudom, hogy az miért volt.. Ez nagyon fáj, nagyon tud mardosni, mert annyira készültem erre az útra. Naponta megnéztem a szálloda weboldalát, számoltam vissza a napokat, hogy mikor lehetünk végre pár egész napot együtt. Nagyon fáj, mert ott jól éreztem magam és ma már tudom, hogy részéről csak egy előadott színjáték volt minden... :( Most, hogy visszagondolok erre a hétvégére, egy döbbenetes dolog jutott eszembe: megbeszéltük, hogy ez közös, karácsonyi ajándék lesz egymásnak. Ő kereste a helyet, intézte a foglalást, mindent.. ami nem volt rá jellemző. És ez tulajdonképpen egy búcsúajándék volt...
